2012. december 7., péntek

Egy kis éjszakai séta? Jöhet?

Talán mondanom sem kell, hogy az álmatlan éjszaka és hotelváltás abszolút nem volt belekalkulálva terveinkbe, de hát mit tehet az ember, pláne Indiában? Csakis azt, hogy megpróbálja humorosan felfogni az efféle akadályokat, és igyekszik az adott körülményekből kihozni a maximumot. Majd meglátjátok, hogy itt sokszor (szinte mindig) :) akkora a káosz és a fejetlenség, illetve olyan elképesztően nyakatekert helyzeteket produkál az élet, amely láttán, a mosolyogva legyintésen kívül, egyebet tényleg nem tehetsz. Szegény indiai barátunk - akit pár bejegyzés múlva ti is megismerhettek - sem tudott mást tenni, mint beletörődni a helyzetbe, pedig a hihetetlenül kalandos utazásunk miatt majdnem lekéste a húga esküvőjét. Ő most épp Ausztráliában van, és pár napja az alábbi rövidke bejegyzést írta facebook üzenőfalára: "Missing Delhi more than ever!", azaz "Jobban hiányzik Delhi, mint valaha!". Hisz Indiát az összevisszaságai ellenére is (vagy épp pont ezért) ;) , csak szeretni lehet! Én mondom neked, hogy még akkor is, ha - vele ellentétben - nem ott születtél.

Nos, azt hiszem nekünk ez a "hozd ki a maximumot a kapott helyzetből" dolog elég jól sikerült, viszont mivel éjszakai pihenésünk délután 1 és este fél 8 között realizálódott, így elveszítettünk fél napot Delhiben. Ezt egy kicsit sajnáltuk, de kompenzálásképp este 9 körül városnézésre indultunk. Azt természetesen nagyon jól tudtuk, hogy a késői órákban már nem a legbiztonságosabb a városban flangálni, de mivel átaludtuk az egész napot, ezért igen jól esett egy kis séta és nem is mentünk messzire, csak pár utcányira a hoteltől. Elöljáróban annyit, hogy ez a környék valóban sokkal kellemesebb, mint Paharganj volt, de mégis ultra-totál-brutál!

Már javában sötét volt, mikor az utcára léptünk. A közvilágítás elég foghíjas errefelé, de azért lehet látni. Többnyire. ;) Viszont, ami biztos, hogy az áramellátásban sosem lehet 100%-osan megbízni, ezért mindig jó ha van nálad egy zseblámpa.

Világításról jut eszembe, hogy repülővel leszállni Delhiben az éjszaka közepén, már önmagában is nagy élmény. Szembetűnően kevesebb a fény, mint bármely európai nagyvárosban, ezért sajnos közel sem olyan szépen kivehetőek a finom kis részletek, mint például Budapesten, ami számomra a levegőből nézve (is) csodálatos város. Viszont, ha még leszállás előtt kinézel az ablakon, akkor találsz odalenn valami egészen különleges dolgot. Az indiai-pakisztáni határt, amely arany színű gyöngysorként ragyog az éjszakában, ugyanis végig ki van világítva! Találtam róla egy űrfelvételt, amit a NASA készített. Sajnos a minősége nem a legjobb, de a lényeg szépen látható rajta. ITT tudod megnézni.
Gondoljátok el, mekkora pazarlás volna, ha a Földön minden határvonal ehhez hasonló lenne. Ennek ellenére azért az, hogy éjszakánként egy élő világtérkép rajzolódna ki a magasból elég izgalmasan hangzik, nem? Félreértés ne essék, a felvetést nem támogatom, de azért álmaimban egyszer majd elrepülök e fölött az elképzelt világ fölött. :) 

Éjszaki fotók hiányában, ma egy rendhagyó képet hoztam a Wood Castle Hotelből :)

No de még épphogy csak kiléptünk a hotel ajtaján, induljunk hát!

Rögtön a Wood Castle Hotel mellett lobogó tűz fogad bennünket. Vidáman pislákol a sötétben egy aprócska, rongyokból és fóliából épített - az utca felől teljesen nyitott - sátor közepén. A tűz körül emberek üldögélnek, körülöttük pedig össze-vissza felaggatott ruhák füstölődnek. Gondolom a frissen mosott ruha szárad így, vagy ez itt a gardrób? Bal oldalunkon egy félig kész többemeletes ház szürke tartógerendái alatt is táncot járnak a lángok. Úgy tűnik mindenhol fő a vacsora vagy épp masala tea készül, ezt nem tudom. "C" verzió: cél a melegedés, de azt hiszem ez utóbbit - a jelenlegi 28 fokban  - a közönség segítsége nélkül is bátran kizárhatjuk.

Hihetetlenül különleges ez a város, hisz az előbb említett sátrak mellett rögtön ott állnak a tipikus 4-5 emeletes városi házak, az útszéli ételárusok, illetve az - indiai szemmel nézve - igen drága éttermek és hotelek, melyek így együtt egy igazán varázslatos összképet kölcsönöznek az utcáknak.
 
A sarokra érve egy zöldcitrom árus kézzel tolható-, kerekes mini mobilboltja mellett haladunk el, majd egy sötétebb útszakaszon át a főutcára jutunk, ami dugig van emberekkel, autókkal, biciklis és motoros riksákkal, no és persze őrült dudálásból sincs hiány. A parányi üzletek mind nyitva vannak, mindenki jön-megy, van aki épp a sarki sütögetősnél vacsorázik, esetleg a hentesnél vásárol, itt-ott beszélget vagy épp krikettet néz többedmagával valamelyik garázs méretű boltocska TV-jén. Odalenn pedig, az olykor mezítlábas, olykor flip-flop-os lábredőben, kóbor kutyák szimatolnak eldobált ételmaradékok után kutatva.
Természetesen járda itt sincs, így a közlekedés minden szempontból az úttestre korlátozódik, ami úgy néz ki, hogy belül mennek az autók és a riksák, az út két szélén pedig emberfolyam hömpölyög. A gond csak az, hogy ez az egész autókból és emberekből álló folyam ide-oda "loccsan" néha, ami azt jelenti, hogy ahol az előbb még emberfolyam volt, lehet, hogy ott a következő lépésnél autóáradat lesz, úgyhogy minden egyes pillanatod feszült figyelemmel telik: ne menj az autók elé, el ne üssön valaki, neked ne menjen valaki, te ne menj neki senkinek, eközben figyeld, hogy mi zajlik körülötted (azaz óvd a táskád), és végül de nem utolsó sorban, ne veszítsd szem elől sétálópartnered. Talán mondanom sem kell, hogy ezek után olyan luxus dolgokra, mint élvezni a várost, vagy megfigyelni az apró részleteket az embernek semmi energiája nem marad. Ha viccesen szeretnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy egy dologra tudsz csak koncentrálni, a túlélésre. ;)

Mivel ez hosszú távon igen fárasztó, ezért hamar letérünk a főútról egy mellékutcába, némi nyugalom után kutatva. Itt már valóban konszolidáltabb a helyzet, viszont amennyivel nyugisabb, annyival félelmetesebb is, ugyanis ezekben az utcákban szinte egyáltalán nincs közvilágítás. Csak a főút fényei szűrődnek át valamelyest a házak között, illetve néhol egy-egy boltocska világít, ám ezt leszámítva koromsötét van, ráadásul rengeteg kis zeg-zug és kapu nélküli kapualj van mindenfelé. Bevallom töredelmesen egy kicsit berezelős a fíling, hisz sosem tudhatod, hogy kit sodor utadba az élet. Az indiaiak összességében véve rendkívül rendes és szeretetre méltó emberek, akik nagyon kedvesen és szívélyesen bánnak a turistákkal, de azért egy Magyarországnyi lakossal bíró városban mégiscsak előfordulhat bármi. Természetes, hogy vannak ilyen és olyan emberek, alkalmak, helyzetek, fehér emberként pedig - Tomi szavaival élve - olyanok vagyunk számukra, mint a karácsonyfa. Pláne így, hogy a kb. másfél órás sétánk alatt megint nem találkoztunk egy darab turistával sem, ami azt jelenti, hogy ha végiggyalogoltunk egy-egy utcán, akkor garantáltan mi voltunk a legnagyobb attrakció. Az indiaiak egyébként szégyen- és félelemérzet nélkül képesek órákig bámulni az érdekes embereket, és fehérbőrűként garantáltan az érdekes kategóriába tartozol. :)

Viszont ezekben a bizonytalanságot sugárzó éjfekete utcákban is igen érdekes dolgokra bukkanhat az ember. Számomra a legmagávalragadóbb élmény, az utcán vasaló nők látványa volt. Szorgosan dolgoztak egy kis asztalkánál, mellettük halomban állt a vasalatlan ruha, kezük alatt pedig szó szerint égett a munka, meleg narancssárga fénnyel világító szenes vasalók képében. Teljesen szürrealis jelenet volt. A világ egyik legnagyobb városának kellős közepén az utcán vasalnak, ráadásul szenes vasalóval.
Ilyen vasalója egyébként volt a nagymamámnak kettő is, de működés közben még egyet sem láttam. Tudom, most néhányan biztos azt mondjátok, hogy ej de fiatal vagyok, hisz Ti nemcsak, hogy láttatok, de még vasaltatok is vele. :) Na fel a kezekkel, ki használt már (még) közületek ilyen vasalót?
 
Sétánk során igyekeztünk egy kört leírni a hotel körül, mondjuk én már a harmadik utcánál elvesztettem a fonalat, de gondoltam, semmi vész, hisz Tominak rendkívül jó a tájékozódási képessége, úgyhogy nyugodtan rábízhatom magam. Utunk vége felé azonban kiderült, hogy ennek az utcagubancnak a kibogozása még az ő képességeit is meghaladja. Az sem könnyített a helyzeten, hogy itt minden út totál egyforma: agyonzsúfolt, szemetes és ultrakoszos. Két verzió létezik csak: a vaksötét + a boltokkal és emberekkel tömött kivilágított. Egyszerűen képtelenség őket megkülönböztetni egymástól, pláne éjszaka. S ha ellenkező irányba mész végig, egy már bejárt útszakaszon, akkor minden teljesen újnak tűnik, azaz helyismeret és tapasztalat hiányában az intuíciókon alapuló tájékozódás teljes mértékben kizárt. Amikor már nagyon belekeveredtünk a dologba, egymás után négy riksást is megkértünk, hogy vigyen vissza bennünket a hotelbe, de mindegyikőjük azt válaszolta, hogy ne haragudjunk, de nem tud, mivel fogalma sincs merre kell menni. Pedig még névjegykártya is volt nálunk, rajta mindenféle szükséges adattal, plusz egy minitérképpel... Végül megjelent mentőangyalunk egy jól szitualt, fehér robogós fickó képében, aki készségesen igazított minket útba, s ezek után gyalogosan 10 perc alatt vissza is értünk szálláshelyünkre. Egyből megismertem az utcát a sarkon alló zöldcitrom árus srácról. Ne kérdezzétek mi lett volna, ha arrébb tolja a kis kocsiját... :) Na persze akkor is rájövök, hogy ide jöttünk, csak nem olyan gyorsan. (Tomi persze ekkor már rég tudta hol vagyunk.) :) Visszatérve a szuper vacsora után, még egy kicsit neteztünk az ebédlőben, azaz csapatunk férfi tagja hotelt keresett az általam csak Kardigánnak hívott Chandigarhban, én "minden oké, aludjatok nyugodtan" leveleket írtam a családnak. Eközben egyszer csak ott termett előttem a pincér srác, egy kis szájfrissítő cukorka-izét hozott, amit az indiaiak minden étkezés után örömmel rágcsálnak. Hiába mondtam, hogy nekem éppen elég szájfrissítő az előttem lévő Kingfisher - azaz a legfinomabb indiai sör - is, a tulaj a háttérből csak erősködött, hogy szuper jó ez, próbáljam ki. Kinyitottam a kis zacskót, majd a számba szórtam az apró zöld növénydarabkákból és színes cukorbogyókból álló mixet. Mintha egy wc illatosító rudat szopogattam volna. Igazán köszi srácok, hogy gondoltatok rám...

Tyűűű, de jó hogy maradt még egy kicsi a sörömből! :)

6 megjegyzés :

  1. TETSZIK AZ ÉJSZAKAI SÉTÁTOK ELÉNK FILMEZÉSE.
    FENN VAN A KEZEM, MERT ÉN GYEREKKOROMBAN VASALTAM OLYAN FASZÉN VASALÓVAL, AMIT OTT LÁTTÁL.
    AZÓTA FILMEKET NEM CSAK MOZIBAN, DE ITTHON IS LÁTHATUNK. MICSODA HALADÁS NÁLUNK, OTT MÉG VAN FASZENES VASALÓ IS, ÉS SOK TECHNIKAI CSODA.
    ÖRÜLÖK, HOGY ILYEN ÉLMÉNYBEN VOLT RÉSZETEK, S TE NEKÜNK OLVASÓKNAK ILYEN JÓL ÁTADOD KÖSZI ÉRTE BELLA

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Örülök, hogy tetszik! :)

      Törlés
  2. Namaste, Dóri, your story is amusing :) I like it very much ! Kati

    VálaszTörlés