2012. december 19., szerda

Metró vagy nem metró: az itt a kérdés

Szuper szobánkban fakultatív programokkal (Tominak alvás, Dórinak aludni próbálás) eltöltött éjszakánk után kb. 10 körül ébredtünk. Mivel én hajnal 4-töl 7:30-ig egyszerűen képtelen voltam aludni, ezért - lemondva a jó kis reggeli masala omlettről - inkább a további szunyókálás mellett döntöttem. Ez egyébként nem is csoda, hisz tegnap az egész délutánt pihenéssel töltöttük, úgyhogy inkább az az eszméletlen, hogy Tomi hogy tudta ilyen szépen végigaludni az egész éjszakát. Máig sem is értem, ellenben nagyon irigylem. :)

A reggeliző mormota visszatérte, illetve az én ágyból való kikászálódásom után elindultunk felfedezni a várost. Tervünk igazán egyszerű volt: irány a metró, amivel minden fontosabb pontot elérhetünk, a többit meg majd útközben kitaláljuk. Szeretem az efféle terveket, mert mindig sok lehetőséget és még annál is több meglepetést hordoznak magukban, meg aztán Indiában amúgy sem érdemes túlszervezni a dolgokat, hisz rendszerint úgysem alakul semmi az előre eltervezettek szerint.

A hotel ajtaján kilépve őrült meleg és a szokásos jellegzetes szag fogadott bennünket. Kipihenten, mosolygósan és kíváncsian lépdeltünk a néhol poros, néhol aszfaltos utcákon. Errefelé egyébként igen nehéz nyugodtan gyalogolni, s ennek nem csupán a hatalmas és zűrzavaros forgalom az oka, hanem a rengeteg riksa sofőr is, akiknek az a fixa ideájuk, hogy neked márpedig riksával kell közlekedned. Az ő fogalomtárukban olyan, hogy azért gyalogolsz, mert számodra ez a kellemes, nem létezik.
Gyakorlatilag 5 perc leforgása alatt 5 riksás érdeklődött - kisebb, nagyobb vehemenciával - hogy elvihet-e bennünket. Mi igazán jól álltuk a sarat, és a nemekre válaszul érkező újabb tukmálások hadát, ám befordulva a sarkon hogy, hogy nem, egyszer csak mégis egy Tuk Tuk-ossal való beszélgetés kellős közepén találtuk magunkat.

Tuk Tuk sofőrünk Új-Delhiben
Lala jó fej volt, no és kiváló marketinges, ugyanis ezernyi riksásnak mondott határozott "Nem!" után valahogy vele mégis beszédbe elegyedtünk, s ami a legjobb, hogy fogalmam sincs, hogy hogyan.

Igen érdeklődő volt és lelkes, sokat mesélt a városról és az életéről. Kiderült, hogy egy lánya van, de nem is akar több gyereket, hanem a lányának szeretne mindent megadni és idővel mérnöknek taníttatni. Igen büszkén mondta, hogy van is rá pénze. Milyen érdekes, hogy eddig minden taxisunknak/riksásunknak lánya(ik) volt(ak), s annak ellenére, hogy errefelé a fiú az igazán nagy kincs a családban, úgy láttam, hogy ezek a férfiak egytől-egyig igen büszkék lányaikra, és derűs mosollyal az arcukon, boldogságtól csillogó szemekkel beszélnek családjukról.

Kérdésemre, hogy lefotózhatom-e, Lala örömmel mondott igent. Idővel észrevettem, hogy az indiaiak - szinte kivétel nélkül - nagyon boldogok, ha lefényképezik őket. Azt hiszem, hogy az ő értékrendjükben ez az elismerés és megbecsülés egy formája, ami egyben egy visszaigazolás arról, hogy ők fontos, érdekes és értékes emberek. (Ami így is van!) A minőség miatt kicsit aggódtam, mert brutál napsütés volt, de nagy örömömre azért sikerült róla 1-2 jó képet készítenem.

Napsütésről jut eszembe, hogy teljesen odáig vagyok az indiai klímáért! Új-Delhiben eltöltött napjaink alatt egy fia felhőt sem láttam az égen, és boldogan konstatáltam, hogy az időjárásnak - legalábbis az októberi időszakot tekintve - igazi magyar alföldi nyár fílingje van. Pontosabban fogalmazva a nyár azon időszakaira emlékeztet, amikor napokig egy levél sem mozdul a fákon és - rajtam kívül - mindenki esőért fohászkodik, miközben agyon izzadja magát az eszméletlenül fülledt és párás 38 fokban. Na jó bevallom, hogy az 1-es villamoson ülve, az Árpád hídtól a Stadionokig időnként még én is eljárok gondolatban egy esőtáncot.
Erről jut eszembe egy újabb "valami": szuper jó, hogy utazás előtt beszereztem egy jó kis bolyhos és meleg szabadidő felsőt, ugyanis néhol mindenhol olyan hideg van a klímától, hogy csak ebben lehet túlélni. Eddig még - kinti 40 fokok ide vagy oda - minden nap több órán át rajtam volt ez a pulcsi!

Na de visszatérve Lalához: Megsúgom nektek, hogy igazából fogalmam nincs, hogy kell írni a nevét, viszont hangzásra határozottan Lala volt még egy német számára is, úgyhogy biztosan nem az én magyar fülem csapott be. Persze az kétségtelenül biztos, hogy nem így írják... :)

Egy viccelődő és igen életrevaló fickóként képzeljétek el őt, akihez simán elmehetne marketing gyakorlatra 1-2 kisebb magyar vállalkozás, hisz határozott elképzeléseink és elhatározásunk ellenére - kb. fél óra beszélgetés után - mégis arra lyukadtunk ki, hogy a metró nem is olyan kényelmes közlekedési eszköz a városnézéshez, inkább bízzuk rá a dolgot, majd ő 200 rupiáért (azaz kb. 800 forintért) elvisz bennünket a legfőbb nevezetességekhez. Tomival összenéztünk: 800 Ft egy félnapos programért egy jó fej sofőrrel? Nos, ha már így hozta az élet, akkor bánja kánya. Indulás!

4 megjegyzés :

  1. Bánja kánya, én is tuktukoztam volna :)

    VálaszTörlés
  2. Nézd csak mit találtam - kíváncsi voltam hogy van-e ilyen indiai férfinév és van: egy gyarmati katona akit Viktória kereszttel is kitüntettek bátor tetteiért. Lehet hogy róla nevezték volna el emezt a bácsit is? :)
    http://en.wikipedia.org/wiki/Lala

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen, Anikó! Ez nagyon érdekes! Milyen jó, hogy rátaláltál. Én mindig mindenfélének utánanézek, de erre eszembe sem jutott rákeresni. Egyszerűen lehetetlennek tartottam, hogy ilyen név (mármint így leírva) létezne Indiában... és mégis! :) Már csak egy kérdőjeles rész maradt: a Tuk Tuk-os bácsi hindu volt, a Lala nevű katona pedig sikh vallású és nem tudom, hogy különböző vallású emberek nevei között van-e hasonlóság és/vagy egyezés Indiában. De az is lehet, hogy simán vannak olyan nevek, amik mindkét vallásban jelen vannak.

      Törlés