A tukmálós boltokban tett üzemanyagjegyszerző túráink után Lala boldogan fuvarozott el bennünket Delhi legfőbb nevezetességeihez. Első utunk a Hanuman Mandírhoz vezetett, ami már messziről felismerhető Hanuman majomisten gigantikus méretű rózsaszín szobráról. Nézzétek mekkora: teherautók, fölöttük a metró, afelett a felsővezetékek, és ez az ember testű, majomarcú, majomfarkú isten még ezeken is jóval túlnőtt! A farkának egyébként kulcsfontosságú szerepe van, a legenda szerint ugyanis ennek köszönhette természetfeletti erejét.
 |
| Hanuman Mandir |
Következő állomásként meglátogattunk egy szikh templomot, ahol sokáig elidőztük. Csendben ücsörögtünk a békés és végtelenül nyugodt teremben, hallgattuk az imát és közben figyeltük, ahogy a helyiek mellettünk meditálnak, tesznek-vesznek, ételt osztanak a rászorulóknak, vagy épp egy kis édességgel járnak körbe, megkínálva mindenkit (beleértve minket is). Ez az édesség (azaz a prashad) egy lisztből, cukorból és vajból álló sűrű ragadós keverék, amit kézzel porcióztak ki mindenki tenyerébe. Az ízéről sajnos nem tudok pontosabban beszámolni, mert bevallom őszintén, az enyémet is Tomi ette meg. Nem szerettem volna rögtön a második napunkon gyomorbántalmakkal bajlódni és wc-re rohangálással tölteni a napot, gondoltam lesz még erre elég alaklom a következő 30 napban... :) Talán megértitek a döntésem, hisz ekkorra már több órája úton voltunk, mindent össze-vissza fogdostunk és - teljesen váratlanul - ebbe a jó kis koszos tenyerembe kaptam (egy másik tenyérből) egy nagy adag ragadós masszát. A körülményeket figyelembe véve, azt hiszem nem is csoda, ha potenciálisan "veszélyesnek" ítéltem meg a helyzetet. Aztán persze estére kiderült, hogy simán megkóstolhattam volna ezt a valamit, ugyanis Tominak kutya baja sem lett tőle.
Rajtunk kívül még jónéhány turista volt a fehérre festett, három oldalról nyitott aprócska teremben. Sajnos sokan közülük egyáltalán nem tartották tiszteletben a helyiek érzéseit és szokásait: mobillal fotózták egymást, bohóckodtak és csacsogtak, miközben mindenki csendben meditált vagy épp a szokásos rituáléjával foglalatoskodott. Igazán szégyelltem magam helyettük is. De be kell valljam, hogy egy kicsit magamat is szégyelltem amiatt, hogy nem ettem meg azt, amit jó szívvel adtak. De aztán arra gondoltam, hogy ezzel legalább nem zavartam meg az ott lévők szokásos ritmusát, meg arra is, hogy fordított helyzetben, azaz ha egy indiai látogat életében először Európába, akkor talán ő is ugyanolyan bizonytalansággal fogad egy-egy váratlan helyzetet, mint ahogyan én most ezt.
Közvetlenül ezután - csakhogy vallásilag egyensúlyba kerüljünk ;) - a Laxminarayan Temple nevű hindu templomba látogattunk el. Az előző szikh templomhoz képest, ez egy monumentális méretű palota volt, hatalmas kerttel és rengeteg kisebb-nagyobb teremmel. Itt már külön fel voltak készülve a turisták fogadására, ugyanis az utcai cipőleadó pulttól egyből áttessékeltek minket a bejárati kapu mellett lévő - turisták számára kialakított - öltöző terembe, ahol kényelmesen és nyugodtan, padokon ülve tudtunk megszabadulni az egyébként igen bonyolultan fel- és levehető flip-flopjainktól. :) Mivel ide semmiféle elektronikus tárgyat nem volt szabad bevinni, ezért a cipőkkel együtt a mobiljainkat és fényképezőinket is le kellett adnunk. Tényleg mindenre fel voltak készülve, ugyanis az értéktárgyakat parányi széfszerű ütött-kopott fémszekrénykékben helyezte el a biztonsági őr.
Az előbb leírtakkal ellentétben, a helybéli hiduk - mindenféle kényelmet nélkülözve - egyszerűen az utcán vették le és adták be lábbelijüket a cipőtárolóba. Ez egy kicsit olyan hatást keltett, mintha a helyiek lennének negatívan diszkriminálva, de azt hiszem ez csak európai szemmel tűnt így. Minden bizonnyal számukra ez az egyszerűbb verzió a lehető legtermészetesebb megoldás, és talán a turisták különtermét tartják totális badarságnak. :)
Végezetül bevallom őszintén, hogy bár sokkal hatalmasabb, színesebb és pompázatosabb volt ez a templom, az előzőt mégis sokkal-sokkal jobban szerettem!
 |
| Az indiai parlament |
A templomok után a titkárági
épületek felé vettük az irányt, ahol első állomásunk az indiai parlament
épülete, azaz a Sansad Bhavan volt. Sajnos idő hiányában csak kívülről láttuk, de így is nagyon szerettem, legfőképp azért, mert teljesen más, mint a mi parlamentünk. Szerintem messziről kicsit úgy néz ki, mint egy szabadtéri színház.
Amit mindenképp jó előre tudni, hogy nem csak maga a látogatás kerül időbe, hanem a hozzá szükséges papírok beszerzése is, és mivel az engedély kiadási rendszer nem túl gördülékeny errefelé, ezért utóbbi sokszor egy egész napot is igénybe vehet.
Nézzétek milyen szép rendezett és tiszta a kertje! Erre nagyon odafigyelnek a hivatalos épületek és a műemlékek környékén. Az egyetlen baj csak az, hogy mivel nincs működő szemétkezelési rendszerük, ezért az itt összegyűjtött szemét pár sarokkal odébb ugyanúgy az utcán végzi. Na de ennek tudatában is vitathatatlanul gyönyörű a környezet, és azt hiszem, az igyekezetet is értékelni kell, hogy legalább itt-ott megpróbálnak úrrá lenni a káoszon.
 |
| Az elnöki palota |
A parlamentet követően az elnöki palotát vettük közelebbről szemügyre. Hatalmas zöld kertje telis-tele van majmokkal. Játékukon akár órákig is el lehet szórakozni: rohangálnak fel-alá, mint a
félőrültek, felmásznak ide-oda, kergetik egymást, egyszóval teszik a dolgukat. ;) Volt köztük egy kicsi is, akit különösen szerettem, de sajnos túl messzi volt ahhoz, hogy érdemi fotót készíthessek róla.
 |
| Ez a fiatal fiú ottjártunkkor épp a palota kertjét gondozta. Talán ő nyírja a bokrokat is. :) |
Az
itt eltöltött idő alatt Lala - csakúgy mint a többi, turistákat ideszállítmányozó riksás - folyamatosan körözött az utcán, ugyanis tilos volt a hivatali épületek mellett
leparkolni. Ha véletlenül megállt két pillanatra, hogy lecsekkolja mi a
helyzet velünk, azaz végeztünk-e már, akkor egyből léptek is oda hozzá a
mindenfelé strázsáló rendőrök és integettek, hogy: "Gyerünk, gyerünk tovább!"
Sajnos az elnöki palotát és a hozzá tartozó gyönyörű kertet csak egy hatalmas kovácsoltvas kapun keresztül szemlélhettük, pedig ebben a különös odafigyeléssel gondozott "bokor-szoborparkban" igazán szívesen sétáltam volna egy nagyot!
