2012. november 19., hétfő

Irány az ágy!

Amint kiszálltunk a taxiból, már ott is termett két egyenruhás londiner, akik segítőkészen cipelték be súlyos hátizsákjainkat a recepcióra. Mezítláb csattogtak keresztül a hatalmas vízszőnyegen, ami a márványszerű kőpadlót borította. A takarítók épp a felmosásnál tartottak, de gyanítom, hogy a befejezés előtt még egy jó kis vízifocimeccsel akarták feldobni unalmas éjszakájukat, legalábbis a víz mennyisége kétséget kizáróan erre utalt. :)

A recepciósok igazán kedvesek voltak, gyorsan kitöltötték a vaskos kódexet, amibe a mindenkori szállóvendégek személyes adatait rögzítik, majd kb. 10 perc múlva már fenn is voltunk a szobánkban, ahol hamar kiderült, hogy egy darab ablak sincs... A lakberendezők ellenben egy ügyes húzással orvosolták a problémát, ugyanis a sötétítőfüggöny itt is ugyan olyan szépen volt feltéve az egyik falra, mint bárhol máshol, csak épp ablak nem volt mögötte. Minden bizonnyal ez az a szoba, ahová azokat az embereket teszik, akiket félnek egy helyiségbe zárni egy üvegablakkal. :) Történt ugyanis, hogy a hotelba való becsekkolás után, a mosolyogva "Thank you!" mondás közepette, Tomi véletlenül nekiment a pult mellett némán ácsorgó információs táblának, amely egy pillanat múlva baromi nagy csattanás kíséretében zuhant a frissen felmosott padlóra. Természetesen a rajta lévő üveglap sem élte túl az incidenst. Próbáltuk kifizetni, de nem hagyták, állítólag majd holnap megbeszéljük. Biztos előtte lecsekkolják a szobaablakunkat is. :)
No igen, merthogy mégis van szobaablakunk.

A balszerencsés véletlen ellenére a recepciósok igen segítőkészek voltak, így hamar egy szinttel feljebb, egy "full panorámás" szobában találtuk magunkat. Persze überelni ezt is lehetett volna, mondjuk egy olyan ablakkal, amit ki is lehet nyitni. (A jelenlegit gyakorlatilag egy falba applikált, eszméletlenül koszos üveglapként képzeljétek el.)  A szobánk egyébként egészen jól nézett ki, bár teljesen más volt az összkép, mint azt a weboldalukon lévő fotók alapján bárki elképzelné. Minden jóval kopottabb, koszosabb, öregebb volt. Helyenként ilyen-olyan folyások a falon, az ágyneműn mindenféle ismeretlen eredetű foltok, az ágy alatt pedig - ha engem kérdeztek - még sohasem takarítottak. A fürdő teljesen korrekt volt, kb. mint a mátrafüredi diáktáborban a 90-es évek elején.
Ráadásul mindez egy - indiai viszonylatban nézve - erősen közép árkategóriás hotelben. Gondolom bennetek is felmerült a kérdés, hogy ha ez ilyen, akkor milyen lehet a többi??? Pár bejegyzés múlva ez is kiderül. ;)


Kilátás a hotelszobából (Új-Delhi)


A második szobába va gyors átköltözésünk után non-stop szólt a csengőnk. Igen-igen, jól olvassátok, az indiaiak valamiért nagyon szeretik a csengőket, olyannyira, hogy képesek minden hotelszobába felszerelni egyet és ha jön a személyzet, akkor nem kopog, hanem csenget. A hangerőt tekintve sem bízzák a véletlenre a dolgot: a zuhany alatt is tutira meghallod, ha valaki jön, viszont ha épp ott állsz az ajtó mellett..., nos akkor azt hiszem nem túl őszinte a mosolyod.
 
Először érkezett két víz, amit a srác minden szemrebbenés nélkül, ott helyben ki akart fizettetni velünk, pedig 2 üveg víz eleve benne volt a szobaárban. De még ha nem is lett volna benne, akkor sem ott helyben (a szobában) kell fizetni, hanem szépen hozzáírják a számlához. Meg kell hagyni ügyes próbálkozás volt, de ez most nem jött be.
Pár perccel később kaptunk pár napilapot, azután bejöttek még kétszer ilyen-olyan indokkal, végül csengetett egy srác, aki elkezdett magyarázni, a tv távirányítóját a bal kezében tartva, a jobbal a készülék felé mutogatva, hogy: "Ez a kettő itt összetartozik ám! ...és nézzétek, ott az a szép piros gomb, nahát az az „on”, míg ezekkel a kis nyilacskákkal a programokat tudjátok kapcsolgatni."
No komment.
Talán azt mondanom sem kell, hogy minden bejövetel után elég nehezen akarózott nekik kifelé menni, de ami a legkeményebb, hogy volt olyan is, amikor egyszerre hárman voltak a szobában és nagyon fontosnak látszódva tettek-vettek körülöttünk, mi meg hajnal 4-kor azt sem tudtuk, hogy most mi van, meg hogy miért nem hagynak már minket végre pihenni. Amikor rájöttünk, hogy ennek a borravalóért folytatott hadjáratnak - ami egyébként egyik alkalommal sem járt sikerrel - soha nem lesz vége, akkor szépen megmondtuk, hogy:
"Na, mostantól aztán se ki, se be!" De leginkább "se be"... :)

Az éjszaka is elég eseménydúsan telt, ugyanis ezek a hoteles srácok végig ott tanyáztak az ajtónk előtt. Láblóbálva ültek a kis asztalkájukon és unalmukban végig beszélgettek, csörögtek-zörögtek, telefonról zenét hallgattak. Eközben a felső emeletről időnként baromi hangos kalapálás hallatszott, míg a hatalmas visszhangzó aulából (ahol a recepció is volt) non-stop telefoncsörgés adta mindehhez az alaphangot.

Az egész éjszakát félig éber, félig alvó állapotban töltöttem, míg egyszer csak valami hirtelen jövő hatalmas zajra végleg fel nem ébredtem.
Ránézek a falon lévő mutatós órára: 6:10. Ülök, gondolkodom, majd tanácstalanul visszahanyatlom az ágyba.
Te jó ég, végigaludtuk az egész napot? Vagyis... nem is tudom. Most reggel 6, vagy este 6 van???
Pár perc múlva Tomi is felébred a szörnyű kopácsolásra, ő pontosan tudja a választ: reggel 6. 
Azaz kemény két órát pihentünk és ahogy hallható, itt nem is nagyon fogunk többet...

Időeltolódás, alig alvás, kifacsart mosogatórongy érzés. Na most mi legyen???

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése