2012. november 26., hétfő

Csak nehogy véletlenül egy perc is unalmasan teljen (1.rész)

...avagy hogy tegyük izgalmasabbá saját napjainkat, egy már eleve igen kalandos városban. :)


Körülbelül délelőtt fél 11-et mutatott az óra, amikor a Wood Castle Hotel kellemes és csendes recepcióján, egy kényelmes kanapén ajándék vizet iszogatva, a délelőtt eseményein töprengtem. Szinte hihetetlen, hogy mennyi minden történt velünk, pedig még csak 2,5 óra telt el azóta, hogy először kiléptünk „majdnem ablaktalan" exhotelünk ajtaján. Nos igen... az "ex" szócskából talán már ki tudjátok következtetni a mai nap fejleményeit, no de ne szaladjunk ennyire előre. :)

A tegnapról mára virradó hangulatos éjszakánkat a borzasztó fülledt meleggel párosuló levegőtlenség és közvetlenül az ágyat fújó klíma sem tette komfortosabbá. Sajnos utóbbit - túlélésünk érdekében - ha csak 10 percekre is, de kénytelenek voltunk használni. A kialvatlan ébredést követően csak ültünk az ágyon és néztünk magunk elé. Fogalmunk sem volt, mi tévők legyünk, hisz jelenlegi hotelünket még otthonról előre lefoglaltuk és természetesen - jó cserkész módjára - ki is fizettük. Összesen három éjszakát terveztünk itt tölteni, azaz még kettő vár ránk. Bármely oldalról is vizsgáltuk a kérdést, folyamatosan arra lyukadtunk ki, hogy duplán hotelért fizetni rögtön az első két napon nem a legjobb ötlet. Ellenben a hosszú utazás után, ahhoz, hogy nyakunkba vehessük és felfedezhessük a várost, nagy szükségünk volna egy igazi alvásra. Cirka egy órányi dilemmázás után a kérdés eldőlni látszott, nyert az alvás. Felkerekedtünk hát, hogy megnézzünk egy pár utcányira lévő hotelt, amit már az otthoni keresgélés során is nagyon szimpatikusnak találtuk, a tetőteraszon lévő szabadtéri étterme miatt.

Az utcára kilépve párás hőség és a tegnap estéről oly jól ismert jellegzetes szag fogadott bennünket. Bár semmi köze hozzá, engem mégis leginkább a - gyermekkoromat idéző - csirkevágás utáni tollperzselés szagára emlékeztetett. Talán azért, mert az a szag is meleg és megmagyarázhatatlanul fura volt egyszerre. Mivel a hotelben hermetikusan el voltunk zárva a külvilágtól, ezért ez most újra olyan erővel hatott, mint első alkalommal.
India fővárosában nem csak a szagok, hanem a látvány is teljesen más, mint amit a magyar szem megszokott. Amerre a szem ellát szürkés-barnás-rózsaszínes betondzsungel. Mondjuk ez még akár ismerős is lehet (Miskolcról és Kőbányáról érkezők előnyben) ;) , viszont itt minden fakó és kopott, vagy legalábbis annak tűnik, ugyanis egy vastag szürke paplan borítja az egész várost. Ezen keresztül még az ég kékjét is alig lehet látni. A hatalmas szmogfelhő minden nap, reggeltől estig ott ül Új-Delhin, amit tulajdonképpen nem is csodálok, hisz folyamatosan giga dózisban kerül mindenféle égéstermék a levegőbe pl. az autókból, motorokból és a mindennapos utcai szemétégetésből, hogy csak a legszembetűnőbbeket említsem. No és persze a klíma sem épp olyan, mint a Kárpát-medencében.

Új-Delhi Paharganj városrésze fent: szmog, füst és az elmaradhatatlan fekete víztartályok

Sétánk során az első mély nyomot hagyó élményem, egy, a járda közepén alvó, félkezű, féllábù férfi volt, aki hanyatt feküdt és egy fehér kendővel volt letakarva az arca. Ezek szerint itt nem csak éjszaka alszanak az utcán, hanem nappal is? Olyan hihetetlen, hogy még egy sarkot sem keresett magának, hanem a reggeli forgatagban, a tűző napon, a járda kellős közepén alszik. E gondolatok kavarogtak a fejemben, amikor Tomi kisvártatva megszólalt: „Láttad? Meghalt. Itt így megy ez. Majd valaki egyszer elviszi innen...” 

Percekig szóhoz sem jutottam. Azt, hogy ez így, ebben a formában létezhet, egyszerűen fel sem tudtam fogni. De sok időm nem volt belemerülni - egyre több kérdést és kételyt felvető - gondolataimba, ugyanis hamarosan barátunk akadt, egy fiatal indiai férfi személyében, aki egyik pillanatról a másikra lépett oda hozzánk, és - mintha ez lenne a lehető legtermészetesebb - velünk folytatta útját. Csodák-csodája semmit nem akart eladni nekünk, csak érdeklődve kérdezősködött, hogy: Honnan jöttünk? Hogy tetszik India? Miket szeretnénk megnézni? stb. Csinos inget és nadrágot viselt, látszott rajta, hogy sokkal jobb körülmények között él, mint az átlag indiaiak.
 
Az öltözködésről jut eszembe, hogy errefelé mindig mindenki nagyon figyel a kinézetére. Még a legszegényebb férfiak is ingben és szépen vasalt nadrágban járnak, a teljesen egyszerű hétköznapokon is. Lehet, hogy kicsit koszosban, vagy régimódiban, de mégis látszik rajtuk az igyekezet, hogy szeretnének jól öltözöttek lenni. Senkin nem lehet kinyúlt, szakadt, fakó pólókat vagy mackónadrágot látni. Természetesen most nem a legnagyobb nyomorban élőkről beszélek, akiknek semmijük nincs, hanem az átlagos, alacsonyabb kasztból származó, szerényebb körülmények között élő indiaiakról.

Nagyvárosi élet Új-Delhi egy szegényebb negyedében, Paharganjban. 
(Ezeken az utcákon sétálunk a mai bejegyzésben.)

Na de hol is tartottunk? Ja igen, a srác aki mellénk szegődött. Nos, neki igen szép inge és nadrágja volt, ez egyből feltűnt. Már hosszú percek óta beszélgettünk és bandukoltunk hármasban, amikor egyszer csak hatalmas villámcsapás:
Az útlevelem! + A pénzem, oltási papírom, személyim! – merthogy mindezeket egy kis lapos övtáskába tettem, arra gondolván, hogy azt majd mindig szépen a derekamon hordom (a pólóm alatt), hogy nehogy elvesszen...

A párnám alatt maradt minden! Te ég! Hogy lehetek ilyen feledékeny??? Szerencsére pénz nem sok van benne, na de a többi!? Jajj!

Szegény srác, nem tudom, mit gondolhatott, amikor mi se szó, se beszéd sarkon fordultunk és eltűntünk, de akkor nem is nagyon gondolkodtunk ezen, csak rohantunk vissza a hotelbe: el az aprókavics pakoló és fejen kosárban cipelő építkezési munkások mellett, el a régi moziépület mellett, el a halott férfi mellett (amin már jó pár légy is tanyázott), végül pedig fel a szobába.


Minden oké! Megvan! :) Kő leesik, irány a másik hotel felé!

Itt kell elmondanom, hogy aggodalmunk a tegnap este történtek miatt volt igen nagy. Azok után, hogy legalább ötször jártak a szobánkban borravaló után ácsingózva, úgy tűnt, hogy a személyzet egy kis pénzért bármire képes, ráadásul még a fejük sem volt valami bizalomgerjesztő. És ugye minden a párnám alatt, azaz a lehető legrosszabb helyen, hisz, ha eszükbe jut rendbe tenni az ágyat akkor... passz.

Persze a legjobb kérdés, hogy miért tettem az övtáskámat a párna alá. Őszintén szólva fogalmam sincs. Tegnap este hulla fáradtan valahogy ez jött... De a lényeg, hogy minden rendben, szóval indulás! :) (újra)


Mostanra már tényleg nem hagyott nyugodni a tény, hogy első napom legelső élménye Új-Delhiben egy halott férfi volt. Szomorú, megrázó és rengeteg kérdést felvető élmény. Miközben ezen gondolkodtam, harmadszorra is elhaladtunk mellette... és te jó ég, igazam volt! Mégsem halt meg!!! :) Már egy másik pózban feküdt! Örülök. Nem is olyan brutális ez a város! (de az!)

Ettől függetlenül - az eddig látottak alapján - úgy gondolom, hogy Tomi véleménye erről a "halál a város utcáin" dologról egyáltalán nem volt valóságtól elrugaszkodott, de szerencsére itt most nem erről volt szó. Annak is örülök, hogy nem kellett emiatt halálra ijesztenem benneteket a mai beszámolómmal. :) ;)

Viszont a napnak (és izgalmaknak) még messze nincs vége. A következő bejegyzésben folyt. köv. :)

4 megjegyzés :

  1. Nagyon ismerős a dolog :) A halott-nem-halott férfi milyen boldog lenne, ha tudná, hogy róla is írtál. Komolyan!

    VálaszTörlés
  2. Nektek szerencsétek volt, nekünk Kathmanduban kb az első ember egy rettenetesen félelmetes albínó nepáli volt, aki késeket akart eladni nekünk, és órákon át követett minket :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, de kemény! :) Lehet, hogy nepáli kandi kamerás volt. ;)

      Törlés